XI.fejezet ~ Ne haragudj...

 Sziasztok! Bocsi, hogy így eltűntem, és velem együtt az új fejezetek is, de most újra itt vagyok, és hozom a lemaradásomat is!:) Engesztelésképpen hozok 3zenét is.;)

*Chris szemszöge*

Kora reggel a simogató hatást keltő napsütésre ébredtem, miközben odakint a madarak vidám csicsergésbe fogtak. Szép komótosan felültem az ágyamban és felálltam, majd a szobám közepén megtorpantam. Az ablakomon kinézve a húgomat láttam, amint együtt játszadozik Catherine-nel. Furcsa érzés volt a két legfontosabb embert látnom magam előtt, mivel nemrég még szinte kinyírták volna egymást. Pontosabban Trisha Cath-et. Boldogság töltött el, de közben viszolyogtam a gondolattól, hogy újra és újra megbántom őket, akaratom ellenére is. Napok óta nem beszéltem Cath-tel, és úgy néz ki, hogy ő nem bánja. Egyre jobban megszereti őt a családom, aminek nagyon örülök, de közben mégsem. Haza kéne mennünk, a nagyvárosba, ahol vár minket David a nagy házzal, aggodalmaskodva, lazán. A rövidnadrágban és lenge, fehér ingben játszadozó lányok csak csapkodták egymásra a (valószínűleg) hideg vizet. Miközben elnéztem a csillogó, habzó kék "fátylat" kedvem támadt közéjük csatlakozni. Mégsem tettem. Nem volt hozzá merszem, mert bűntudatom volt, de mélységesen. Nem hittem volna, hogy egyszer én, a nagy nőcsábász ennyire foglya leszek egy lánynak, akiért bármit megtennék. Lassan az egyik fiókos szekrényemhez mentem, és elővettem a zenelejátszómat, ami régebbről ottmaradt. Belenéztem a listába, ami csomó rockot és metált tartalmazott. Ideje lassan frissítenem, de azt majd később. Hirtelen kinyílt az ajtóm és belépett rajta a viháncoló Trisha.

-Gyere Chris, menjünk játszani! -mondta széles vigyorral az arcán, majd kinéztem az ablakon. Cath nem volt már a vízben, nem játszadozott. Hirtelen eltűnt, majd felbukkant Trish mellett.

-Menjünk ki Trisha, ne zavarjuk. -mondta halkan Cath, a húgomnak címezve. Mikor az szólásra nyitotta a száját, közbeszóltam.

-Egyáltalán nem zavartok. -mondtam kis megvetéssel a hangomban, mert hát miért is zavarnának. Ők. Pont ők, akiket úgy szeretek. A húgom? Ő? Zavarni?! Még viccnek is rossz. Cath megütközött pillantását nézve szelíden elmosolyodtam. Egy halovány, zavart mosolyt ő is megeresztett felém, de nem mondott semmit. Némán körülöleltem mindkettejük vállát, és lassan kimentünk a szobából. Az étkezőbe vezettem a lányokat, hogy megvendégelhessem őket friss, hideg limonádéval. Ők mosolyogva leültek, míg én kifacsartam pár citrom levét. Már éppen fordultam volna meg a megpakolt tálcával, amikor hirtelen berobbant az energiabomba, Emily.
-Sziasztok, jó reggelt! De szépen süt a nap, nem?! Kimehetnénk játszani egy kicsit, ha nincs ellenetekre... -hadarta el gyorsan, mi meg nagy erőfeszítéssel gondolkoztunk, hogy mit is mondhatott. Majd mikor leállt, és furcsán végigmért mindenkit, akkor rám nézett. Majd a tálcára. És megint rám. -Hozhatnál nekem is egy limonádét, köszi! -mondta virulva, majd lehuppant egy üres székre.
-Miért nem csinálsz magadnak? -kérdeztem felháborodottan, hogy cselédnek tart.
-Nekik is csináltál! Akkor nekem miért nem tudsz? -kérdezte csapkodva, majd mellettem el akart vágtázni a citromfacsaróhoz.
-Csak vicceltem, hugi! Ne legyél pukkancs! -mondtam miközben megöleltem, és nyomtam egy barackot a fejére.
-Na, hagyj már! -tolt el magától nevetve.
-Ülj le! Megcsinálom neked. -mondtam mosolyogva, majd visszairányítottam a megüresedett helyére. 
 -Köszi. -mosolyodott el, majd Cath-ék felé fordult. -Na szóval... Kimegyünk majd sétálni?
-Persze, miért is ne. -nevetett fel Cath és Trisha. Mikor végeztem Emily limonádéjával is, leültem hozzájuk az asztalhoz. Ők vidáman elcsevegtek mindenféléről. A napsütésről, a víz hőmérsékletéről, stb.

*Catherine szemszöge* 

Először kicsit feszengtem ezen a reggelen Chris társasága miatt, de a lányok boldogsága megfertőzött, mintha valami vírus lenne. Hamar oldott lett a hangulat, és mindannyian vidáman beszélgettünk, kivéve Christ, aki csak minket figyelt némán.
-Mi a baj? -kérdeztem halkan, hogy csak ketten hallhassuk a két locsogó lányok között. Ő csak megrázta a fejét, és kinézett az ablakon. Sóhajtva próbáltam bekapcsolódni a beszélgetésbe, mikor mindenki elnémult, és kérdőn fülelték a férfihangot.
-Gyere ide, te ribanc! Hol vagy? -üvöltözött valahol az erdőbe ez az ismerős hang. Chris gyorsan felállt a székről, és dühösen ökölbe szorította a kezét.
-Chris, mi van? -kérdeztem ijedten.
-Mi történik? Ki ez? -kérdezgették ide-oda kapkodva fejüket, egymás után a lányok.
-Cath, kijönnél egy kicsit? -meg sem várva válaszomat kiment a házból.
-Öö.. Perszee.. -mondtam meglepetten, majd utána mentem. Az ajtón kilépve megcsapott a hirtelen jött meleg, és szédülni kezdtem. Bőrömet sütötte a ragyogó napsütés, ahogy érintkeztek. A levegő fülledt volt, egy lágy szellő sem suhant végig a téren. -Miért jöttünk ki?
-Hát tényleg nem érted?! -kérdezte indulatosan, elnyomva a háttérzajként szolgáló, szitkozódó embert.
-Mi-Miiit? -kérdeztem zavartan.
-Ez az a mocsok, aki elvitt téged! -mutatott idegesen a fák felé. Megmerevedett végtagokkal ismertem fel a hangot. Ijedten néztem a velem szemben álló fiúra, aki most, mintha megenyhült volna. -Ne haragudj...
-Miért haragudnék? -kérdeztem közbevágva, mire lehajtott fejjel el akart volna sétálni. Mikor mellém ért, megfogtam a karját, és magam felé fordítottam. -Miért haragudnék? -kérdeztem ismételten.
-Mindenért. -mondta, majd bement az erdőbe.

X.fejezet ~ A folyó melletti kunyhó

 *Catherine szemszöge*

Reggel a felkelő napra, és a milliónyi vidám nótát zengő madárkára ébredtem. Alig nyitottam ki a szememet, egyből megbabonázott a zöldben pompázó napfényes táj, aminek egyszerűen mesés illata volt. A távolban őzek lépteit hallottam, amint patájukkal az avarban bóklásztak. A távolban meghúzódó erdő elkápráztatott. Eszembe jutott a sok emlék Andrew kuckójáról és az ott lakókról. Vajon mi történhetett velük? Szinte biztos voltam benne, hogy életük csúfos véget ért az alagútban. Szerencsére én jó helyre kerültem, és ezt is Andrew-nak köszönhetem. Ha ő nincs, akkor valószínűleg az elrablóm kinyírt volna, vagy megerőszakol. És ez eszembe juttatta, hogy Chris nincs mellettem. Kihűlt helye csalódottá tett. A nagy réten alakját se láttam, amely védelmezhetne engem. Sose szerettem egyedül bóklászni, és nem most fogom elkezdeni. Visszafeküdtem a fűbe, hogy végigsimogathasson a nyári meleg szellő és a napsütés. Az összekuszálódott gondolatokat félretéve hallgattam a természet hangjait. Hűs folyó menetét hallottam, és nevető gyermekhangokat. Nem voltak messzi, és mivel nem volt itt Chris, mégis elindultam egyedül. A fűben heverő pitypang és pipacs elkápráztatóan festett körülöttem, csak azt sajnáltam, hogy párat sikerült eltaposnom... Csak mentem amerre a folyót képzeltem el, az pedig az erdőn túl volt. Nem csalódtam a hallásomban, mert ott voltak az őzek, akik ijedten néztek rám, de nem mozdultam. Nem tudom, de köszönésképpen intettem nekik egyet, mire nyugodtan sétálgattak tovább. Átvágtam a kicsi erdőn, minél közelebb jutva a folyóhoz. A nedves fa illata nem tetszett különösképpen, de annál inkább felvidított ott bent az élet. Apró nyuszikat véltem felfedezni egy fa tövében, anyjuk társaságában, aki védelmezően elém ugrott. Féltette kicsinyeit, fölöslegesen. Tovább mentem, majd egy gyíkot láttam az avarban. Csak állt ott meredten, míg le nem hajoltam hozzá. Akkor aztán szélsebesen elhagyta addigi helyét. Halkan lépkedtem, nehogy még több állatot megzavarhassak élőhelyén, de muszáj volt megállnom, mert egy kígyó állta utamat. Mérgesen rám nézett, majd megharapta a lábamat. Jajveszékelni vagy sikítani nem tudtam, és nem is lett volna értelme. A kígyót meg nagy ívben kikerülve kiléptem az erdő nyirkos világából. Pár méterre ott volt a napfényben csillogó mélykék víz, melyben két gyermek vígan játszadozott a vízben anyjuk mellett, aki mosta a ruhákat. Kicsit távolabb egy kunyhószerűség állt nyitott ajtóval, amin kilépett a mosolygós Chris egy tálcával a kezében, amiken poharak álltak benne hűs itallal. Végig a földet nézte, de mikor a vízhez ért, az egyik gyermek felkiáltott.
-Valaki figyel minket anya! -sikította, majd Chris mögé bújt, aki megpillantott engem, és nevetve eltolta magától a kislányt.
-Nincs semmi baj, Emily. -szinte suttogta e szavakat a lánynak, aki valamelyest megnyugodott.
-Ismered őt? -kérdezte az anya óvatosan. A választ már nem hallottam, de az anya vidáman felsikoltott, majd felém rohant a folyón keresztül. Én meglepődve kerültem karjai közé, amik erős szorításából alig tudtam volna kikerülni, ha a lány nem jött volna oda. 14év körül lehetett, de a boldogság ami látszott az arcán, megfiatalította még pár évvel.
-Hagyd őt anya, még a végén megfullad. -nevetett kedvesen, majd az anyja fogsága helyett az övébe estem.
-Azért meg ne öljétek a szorításotokkal! -kiáltott oda Chris miközben megpróbált ügyelni a poharak épségére nevetés közben. A másik kislány csak ijedten ült a fűben és némán nézett minket.
-Na gyere Kedves, menjünk be a házba. Éhes vagy? Na gyere. -kicsit tartózkodóan, de megindultam utánuk a kunyhó felé. Odabent leültettek egy nagy faasztalhoz, amin mennyei étel gőzölgött a hűs italok társaságában. Emily mellettem foglalt helyet miközben vidáman végigmért.
-Chris, Trisha! Gyertek ebédelni! -kiáltott ki a vidáman dúdolgató anya az ablakon. A szólítottak egymást lökdösve jöttek be az ajtón, persze csak játékból. Amint megpillantott engem a Trisha néven szólított lány, komor arckifejezéssel ült le Emily mellé az asztalhoz. Chris mellém ült le, az anyjuk pedig Chris és Trisha közé, vagyis velem szemben foglalt helyet.
-Na és hogy ismerkedtetek meg? -kérdezte kíváncsian Emily suttogva, hozzám intézve kérdését.
-Majd elmesélem. -kacsintottam vidáman. Az a hangulat ami ott terjengett a levegőben, hozzám is eljutott, és máris vidáman telt az ebéd. Evés közben nem nagyon beszélgettünk, mondván, hogy még egy darabig úgyis ott maradunk és mindent megtárgyalunk. Én nem tudtam, hogy mennyit jelent az, hogy 'egy darabig', de nem foglalkoztam vele. Míg ettünk, kiderült, hogy a nőt Avary-nek (ejtsd: évöri)  hívják. Ebéd után még egy darabig az asztalnál ültünk és apránként elfogyasztottuk a hűs limonádét, miközben beszélgettünk.
. Míg be nem következett a kérdés.
-Hogy jöttetek össze, Chris?
A reakció nem mindennapi volt. Trisha mérgesen kiviharzott a vízhez, és leült az egyre hűvösebb fűbe. Én enyhén eláztattam az asztal egy kis részét a kiköpött folyadékkal. Chris látszólag jót mulatott, de Avary állt volna fel az asztaltól, mire Chris felállt, és visszatolta gyengéden a helyére. Egy kendővel próbálta felitatni a limonádét az asztalról, mikor kérdőn ránéztem. Észrevette meglepettségemet, majd egy kacsintás kíséretében összekulcsolta kezeinket, és a levegőbe emelte.
-Erre gondolsz, anya? -kérdezte még mindig nevetve. Mint a háborúban, egyre csak jöttek a lövésként ért dolgok. Avary Chris anyja? De akkor Trisha meg Emily a húgai. Miért nem mondta el? És miért fogja a kezem...? Emily mosolyogva nézett minket, egészen addig, amíg Chris látványosan el nem engedte a kezemet.
-Ez az, amit nem fogtok látni. Mert nem létezik, és nem is fog. -mondta könnyedén, mire mindenki némán ült tovább az asztalnál. Avary látszólag elgondolkozott valamin, Emily arcáról eltűnt az a gyönyörű mosoly, és mintha öregedett volna 10évet. Én nem voltam szomorú, de egy mosolyt se tudtam magamra erőltetni, hogy megtörjem ezt a hangulatot. Lassan felálltam, mire minden szem rám szegeződött, de egy hangot sem tudtam kinyögni. Némán odaléptem az ablakhoz és kinéztem, mire a kavicsokat dobáló Trisha tárult a szemem elé. Gondolkodás nélkül kiléptem az ajtón, és halkan lépkedtem a vizes fűben. Napnyugta volt, az eget beragyogta a vörös és narancssárga ezernyi árnyalata, a szellő hűvösebb lett. Trisha nem nézett hátra, nem volt kíváncsi rám. Szótlanul leültem mellé, immáron együtt néztük a vizet magunk előtt. Nyilván sok előítélete támadt ellenem, de ezt nem hagyhattam neki.
-Figyelj Trisha. Nem tudom, hogy mi bajod van velem, vagy bárki mással, de szerintem meg kéne beszélnünk. Ha velem van a gond, akkor szerintem el kéne mondanod, hogy esetleg tudjak rajta változtatni, vagy valamiképpen meg tudjalak érteni.
-Mit tudsz te rólam? SEMMIT! Elegem van a sok öntelt lányból, akivel találkozok. Megjelensz itt mint egy isten, és mindenki körbeugrál téged! És miért?! Csak mert Chris barátnője vagy! A tulajdona! Semmi több! -csak úgy zúdult rám a sok szó, miket ennyire nagy ellenszenvvel ejtett ki száján.
-Nem vagyok a barátnője, nem vagyok a tulajdona. És hogy az ő szavaival éljek: nem létezik, és nem is fog. Mert nem leszek neki több, csak a barátja.
-Nem akarom, hogy elvedd a bátyámat. -mondta halkan lehajtott fejjel, és látni véltem egy végiggördülő könnycseppet arcán.
-Senki nem veheti el, ő a te bátyád, és Emily-é. -mosolyogtam rá kedvesen, majd vigasztalóan megöleltem.

IX.fejezet ~ A csillagos ég alatt

*Catherine szemszöge*

Egy éles fegyver, egy mennydörgő durranás és egy szélsebes golyó amely súrolva az alagút falát, ért a célállomására; a földre. A félelem átjárta kihűlt testemet, verejtékcseppeket hagyva homlokomon. Remegő lábaim felmondták a szolgálatot, kezemmel eltakart arcom elázott a záporozó könnyektől, melyek versenyszerűen vágytak a célhoz, a szakadt nadrágomra. Az ember, ki rám akart támadni, most megnyugtatóan ölelte remegő testemet. Régóta vártam erre az illatra, erre a hangra. Az érintésétől új erőre kaptam. Sok időm volt gondolkodni Andrew otthonában -ami valószínűleg már rég elégett- és rájöttem, hogy mit is akarok valójában. Az elképzelést sürgősen fel akartam váltani cselekedetre, amitől minden megváltozhat. Határozottan magam felé fordítottam Chris sötétségbe borult fejét, majd megcsókoltam. Nagy meglepetésemre és csalódottságomra nem viszonozta, sőt mi több; elutasítóan eltolt magától. Nem voltam összezavarodva, de még csak nem is nyugodtam meg. Megértettem őt, de közben mégsem. Teljes közömbösséget éreztem. Az se érdekelt volna, ha ránk omol az egész alagút, vagy lelőttek volna. Tévedtem. Mégis fáj. Fáj a tudat, hogy most ezek után a szemébe kell néznem. Fáj, hogy ezt tettem. Fáj, hogy emiatt elhidegülünk egymástól. Fáj, fáj és fáj. Kínzó töprengésemből csak a félénk köhécselése zavart meg. Én csak bólintottam és lassú léptekkel elindultunk. A kínos csend ott cikázott a levegőben, ami ellen semmit nem tehettem. Legszívesebben a föld alá bújnék akár a struccok, vagy bárcsak meg sem tettem volna. Helyesbítek: bárcsak ne próbáltam volna meg. Időközben kiértünk a csillagos ég alá, ami nyugtató hatással volt rám.
-Szép az ég. -tömör és csendes mondanivalója még inkább megrémített. Hogy miért?! Mert ha már megpróbál velem társalogni ezek után, az a minimum, hogy viszonozom.
-Igen, tényleg az. -felnéztem az égre, és tényleg lenyűgöző látványt nyújtott. Természetesen pont akkor nem néztem előre amikor egy kő állta utamat. Jajgatva guggoltam le a kibicsaklott bokámhoz, mire segítőkészen ott termett mellettem Chris.
-Hát ezt hogy sikerült? -nevetett jóízűen a káromon, mire én túlzottan csípősen feleltem.
-Azokat a hülye csillagjaidat bámultam, mert ha nem néztem volna, besértődtél volna rajta!
-Bocs hogy élek. -mormogta el rövidke mondatát, majd pár méterrel odébb leült a fűbe. Mély lélegzetet vettem, elszámoltam 10-ig, majd újult erővel, higgadtan bicegtem mellé a fűbe.
-Ne haragudj Chris, nem komolyan gondoltam.
-Mert te semmit sem gondolsz komolyan, igaz? -förmedt rám, amitől olyan érzésem támadt, mintha hirtelen fejbe vágtak volna.
-Miért mondod ezt? -kérdeztem lesütött szemekkel, félve válaszától.
-Ó, hát hol is kezdjem?! Megjelensz az életünkbe csak úgy hirtelen. Aztán szerelmet vallok, de le se szarod. Megcsókollak, téged az sem érdekel, mint ahogy az sem, hogy David-del össze-vissza kerestünk téged. A végén pedig megcsókolsz és bunkózol? Nem értelek Cath. Mi ütött beléd?
-Chris, én nem...
-Nem tudod, értem én. -mondta, majd tarkójára tette kezét és hátradőlt a fűbe.
-Sajnálom.
-De azért eldönthetnéd végre, hogy mit is akarsz. David is szeret, és én is. Előbb-utóbb választanod kell, és ezt te is tudod.
-Megígérem.
-Oké. Most pedig itt kel aludnunk, hisz' késő van már.
-Itt a szabadban fogunk aludni? -kérdeztem meghökkenve, mert eddig még nem tettem ilyet.
-Igen. Hacsak nem látsz valahol egy hotelt. -nevetett jóízűen az arckifejezésemen.
-Oké. -mondtam tartózkodóan, majd lefeküdtem mellé a hideg fűbe, amely nedves volt az esti levegőtől. A hőmérséklet maga nagyon meleg volt, aminek következtében Chris levette pólóját, mondván, hogy csak melegíti. Amint megláttam kidolgozott felsőtestét, köpni-nyelni nem tudtam. De még a szememet sem tudtam levenni róla, amitől csak elnevette magát. Én ugyan fáztam, de látszólag ő elvolt az idővel. Némán összekuporodtam, aminek következtében szorosan magához ölelt. Éreztem a testéből kiáramló meleg levegőt ami egyből felmelegített. Vagy csak zavarba jöttem? Az is lehet, de nem érdekelt. Boldog voltam, hogy közel érezhettem magamat hozzá. Ő csak ölelt és ölelt, míg elaludt. Ránéztem óvatosan, hogy fel ne ébresszem.
-Jó éjt Chris. -suttogtam halkan a fülébe, majd egy apró puszit nyomtam a szája sarkára. Végül hátat fordítottam neki, és elaludtam.

*Chris szemszöge*

Nem tudtam mire vélni Cath apró gesztusát, de örültem neki. Az, hogy óvatosan telepedett és forgolódott hozzám, arra a következtetésre juttatott, hogy azt hiszi, elaludtam. Az édes puszija melegséggel töltött el, és még jobban melegem lett. Persze Cath is melegített, de őt a világért sem toltam volna el magamtól. Az, hogy megcsókolt engem a találkozáskor, összezavart. Tisztában vagyok az érzéseivel, hogy szereti David-ot, de azt is tudom, hogy engem is. A hirtelen kirobbanását nem tudom mire vélni. Félek, hogy elveszítem. Bár ő nem az enyém, küzdeni fogok érte. Öntudatlanul is közelebb húztam magamhoz, mire mocorogni kezdtem.

-Chris, ez túl szoros. -kuncogott Cath, majd édesen a szemembe nézett. -De tetszik.

-Aludj. -mondtam kedvesen, de mégis szégyelltem magam, amiért lebuktam.

-Tudod, én se értelek. -gondolkozott el halkan.

-Miért? -kérdeztem egy bujkáló mosollyal a számon.

-Elutasítottál, aztán itt bújsz mint egy cica.

-Nem vagyok cicafiú. -mondtam nagy nevetéssel.

-Tudom, de mégis... Mit szeretnél? -kérdezte tettetett értetlenkedéssel a tekintetében.

-Szerinted? -kérdeztem kihívóan, majd megcsókolt. Nem tudtam neki ellenállni, hagytam. Hagytam, hogy édes csókjával bearanyozza az estémet.

-Nem tudom. -mondta mosolyogva, majd fejét a mellkasomra téve elaludt. Még egy darabig hallgattam halk szuszogását, majd boldogan lehunytam szememet.

VIII.fejezet ~ Egy sötét árny

 Először is elnézést kérek, hogy nem írtam már egy jó ideje új fejezetet. Próbálok mostantól rendszeresen, hetente írni. Na de kb. ennyit erről, elég szarul kérek bocsánatot.:"DD Hallgassatok egy kis zenét.;) Lehet nem fog tetszeni, de... Akkor ne hallgassátok meg, és kész.:D

-Örülök, hogy ismét látlak David.
-Te meg mit keresel itt Sarah? -kérdeztem a gúnyosan mosolygó, rémesen koszos hajléktalant, akit egykor az anyámnak szólítottam.
-Mi ez a fogadtatás? Se puszi se ölelés? Hát így tanítottalak meg? -kérdezte véres nyelvével végignyalva piszkosfekete ajkát.
-Menj innen, bűzlesz. -mondtam elfordítva komor arcomat. Az ő reakciója ennél durvább volt. Csontos, sovány ujjaival megszorította kétoldalt arccsontomat, és maga felé fordított. Közelről jobban szemügyre tudtam venni. Tág, zavarodott pupillák, rángó ajkak és félő, ámde mégis bosszús arckifejezést öltött magára. Bosszúsan próbáltam magam kimenteni a helyzetből, mire felnevetett. A sötét sikátorban hangzott a vékony kacaj, amitől talán még meg is ijedtem volna, ha nem az anyámról lenne szó.
-Hová sietsz? Gyere, vacsorázz velem. -mondta gúnyosan, majd a kukákra mutatott, amiknek a tartalma már egy kupacban volt kiborítva a földön.
-Hagyj békén, elmegyek. -mondtam, majd kiszabadítottam magamat fogságából. Idegesen siettem kifelé a macskakövezett úton. El akartam tűnni erről a büdös helyről. Mint egy árny, úgy suhant elém az alak, majd kitárta karjait, jelezvén, hogy nem mehetek sehova. Ránéztem a feltűnő tárgyra, amit görcsösen az ujjai fogságában tartott. Talán még fénylett is volna, ha nem borította volna vér a pengét. Elgondolkoztam a múltbeli tettein. Elgondolkoztam, hogy vajon képes lenne engem megölni, vagy sem. Rá kellett jönnöm, hogy ámbár nincs rá oka, megteheti. Na most segítsen meg egy angyal, egy árny, amely ebből a szörnyű helyzetből is kiment.

*Catherine szemszöge*

Teljesen kikészített a bolyongás, a sötétben mászkálás. Se ennivaló, se folyadék, se semmi. Hideg van és kimerültem, teljesen. Mindig mikor Andrew-ra nézek, rá kell jönnöm, hogy nem tudja, hogy merre megyünk. Minden reményemet elvesztettem és szerintem ő se volt vele másképpen. A sötétségben azt se tudtuk megállapítani, hogy éjjel vagy nappal van-e. Megszólalni se szólaltunk meg, nem tudom miért. Talán az elfelejtette volna velem a gondterheltséget, éhséget, kihűltséget; egyszóval mindent. Még sétáltunk pár métert előre, aztán egy elágazáshoz értünk. Kérdőn ránéztem társamra, de csak zavarodottságot véltem felfedezni tekintetében. Remek... ár ő se tudja mi merre. Hirtelen elővett egy fegyvert. Ledermedtem. Ledermedtem, akár egy szobor a múzeumban. Ment néhány lépést előre, majd felém fordult. Hát itt lenne a vég? Le fog lőni? De akkor mi értelme volt az egésznek, miért segített? Nem értettem már semmit sem. Aztán megkönnyebbülten felsóhajtottam amikor a elém dobta a tárgyat, majd bemenekült az elágazás jobb oldali részébe. Nem tudom mit kellett volna tennem, de automatikusan megindultam balra. Immáron egyedül folytattam utamat. Útközben még hallottam egy halálközeli sikolyt, mire megszaporáztam lépteimet. Sokáig csak hátrafelé tekintgettem, hátha úgy biztonságosabb. Valami hörgést hallottam elölről, ezért megfordultam; későn. Valami magas tárgyba ütköztem. Félve hátráltam tőle, majd felemeltem fegyveremet.

*Chris szemszöge*

 Sétáltam a reménytelenségben, mikor belém jött valami vagy valaki. Sikoltva elhúzódott tőlem mire fegyvert szegeztem rá. Ismerős volt nekem a hangja, az illata, de mégis olyan távolinak és lehetetlennek tűnt. Egy félénk suttogást adott ki magából arról, hogy valóban én vagyok-e az aki vele szemben állt. Nem szóltam, nem mozdultam. Még véletlenül sem mertem kockáztatni, hogy esetleg elárulom hollétemet. Lehet, hogy nem is Cath az, hanem egy árny, egy sötét árny. Egy árny, akinek bizonyára fegyver van a kezében. Nem kockáztathatok. Ma nem. Felemeltem a fegyveremet, és vártam. Vártam arra, hogy az a bizonyos árny felém jöjjön, hogy jobban bemérjem őt. Nem jött. Bizonyára félt, reszketett akár a nyárfalevél. Végül megmozdult, felém jött. Egy félénk árnyat láttam magam előtt. Én szélsebesen céloztam, majd elsütöttem a fegyvert.

VII.fejezet ~ Rosszul sikerült imádkozás

 Egy sóhajtást hallottam, mire odakaptam a fejemet.

-David! Mit keresel itt? -kérdeztem boldogan, a nyakát ölelgetve.
-Eljöttem érted. -mondta mosolyogva, majd közelebb hajolt és...

-Kelj már fel Catherine! -már a fülembe kiabált a 'sérült', mire reflexszerűen fejbe vágtam.
-Baszd meg! -kiabált fejet simogatva.
-Bocs. -mondtam nyűgösen -Hol van David?
-Te meg kiről beszélsz? -kérdezte vigyorogva.
-Hát David! Hol van? Az előbb még itt volt, és...
-Cath... Senki nem járt itt rajtunk kívül. Sajnálom, de... Felébredtem és körülnéztem, és itt találtalak a földön eszméletlenül. -mondta akadozva, nagy, erőteljes kézmozdulatokkal elmutogatva. Hirtelen megjelent a felismerés, miszerint az ájulás miatt álmodtam David-del. Pedig olyan élethűnek tűnt... Ettől lelphadt a kedvem, ellentétben Andrew-val. Ő csak nevetett és magyarázott valamit, de én nem figyeltem rá. Tulajdonképpen nem is értem, hogy miért érdekel annyira, hogy nem jönnek értem. Hisz' olyan jó itt. Igaz, csak tegnap érkeztem, de ez a hely hamar belopta magát a szívembe. Skytour most jelenleg ott alszik Andrew párnáján, gazdája pedig észrevette arckifejezésem, és megértően mellém telepedett a földre.
-A barátod?
-Nem tudom. -ezt teljesen komolyan mondtam, mert engem is bezavart az a hülye csók. Ráadásul ott volt Chris is, aki jobban bejön, de őt sikerült megbántanom, elűznöm.
-Szar ügy. -mondta vigyorogva, és odament egy apró dobozhoz. Kinyitotta, beleszagolt és elfintorodott. Vicces látványt nyújtott, amikor könnybe lábadt szemmel elkezdett ugrálni.
-Te meg mit csinálsz? -kérdeztem vihogva.
-Imádkozok. -a hangján hallottam a megsértődést, de lehet csak tettette.
-Milyen imádkozás ez? -kérdeztem furcsállva, mire csak vállat vont.
-Idegesítő, erdei imádkozás. -már eléggé beleélte magát. Jóformán rombolt. A székeket fellökte, a dobozok a földön hevertek, és a takarót eldobta. Rossz döntései egyike volt eldobni a kandallóhoz (!!!) amitől egyből lángra lobbant, és a szőnyegre is átterjedt.
-Oh baszd meg... -mondta motyogva, majd a csaphoz sietett vízért. Semmi. A csapból nem hogy egy pohárnyi, de egy csepp víz sem jött.
-Andrew, ugye ez is az imádkozás része? -kérdeztem ijedten.
-Hát... Nemigazán. -mondta tartózkodóan.


*David szemszöge*

Minden az én hibám. Miattam ment el itthonról Cath, velem veszett össze. Tegnap este láttam őt utoljára, azóta csak bánkódok, miközben Chris pihenés nélkül keresi a lányt, akit szeretek. Ha nem teszek semmit, akkor örökre megutálom magamat. Az pedig nagy szó.

*Chris szemszöge*

Érzem, hogy a lábaim felmondják a szolgálatot lassacskán. Már-már reménytelennek tűnik a helyzet, úgy érzem, hogy örökre elveszítettem. Most éppen egy erdőben bóklászok. Az erdei levegő már lassan átjárta a tüdőmet, apró lélegzetvételek közepette. A bűntudat minden másodperc után egyre erősebb ás erősebb. Elviselhetetlenül fáj Cath hiánya. Nem szabadott volna elhagynom a zsúfolt szórakozóhelyet azzal a paraszttal. Megálltam egy vastag fánál ahol vért láttam a fűben. Remélem nem Catherine vére az. A folt láttán émelygés fogott el. A gondolataimtól észre se vettem idáig, hogy a hűvös szellő megbabonázza az elszáradt, fagyos, sárgásbarna faleveleket. A szürkésfekete ég a közeledő esőről árulkodott, a madarak pedig százasával vándoroltak a bárányfelhők között. Catherine részéről óriási meglepetés lenne, ha most előbukkanna egy fa mögül, és elkiáltaná magát, hogy 'meglepetés!'. Viszont erre hiába várok, érzéseim szerint nem lesz ilyen könnyű megtalálni. Cath, hol vagy már?!

*Catherine szemszöge*

-Úristen Andrew, oltsd már el! -kiabáltam a sötét füsttengerbe és az egyre növekvő lángcsóvákba.
-Nem lehet eloltani. -mondta megbotránkozva.
-Akkor menekülnünk kell! -kiabáltam kétségbeesetten, majd benyúltam a füstbe, ahol érzékeltem kemény tapintású ingpólóját. Kihúztam, majd sürgetően ránéztem. Csak habozott, utána elkezdett maga előtt tolni egy lángmentes övezetbe.
-Nyisd ki. -utasított, mikor megálltunk.
-Micsodát? -kérdeztem sértődötten.
-Azt a hülye csapóajtót magad előtt! Miért, mire gondoltál? Nem a szádra értettem. -mondta idegesen, aztán ő maga nyitotta ki az "átjárót". Egy kis létra vitt le a sötét, hosszú alagútba amelytúl a hideg is kirázott. Csúszós, nedves volt a talaj és dermesztően hideg futott végig minden porcikámon. Nem lehetett látni a "fényt" az alagút végén, amitől minden reménységem elszállt. A bűz ami ott lent terjengett, egyszerűen förtelmes volt.

Chris szemszöge*

Egy fa törzsénél találtam egy nagy, széles bejáratot. Nem tudom, hogy jó döntés volt-e, de bementem. A hideg és a sötétség elviselhetetlennek tűnt, de az első 10 perc után megszoktam. Szerencsére fel voltam szerelve: zseblámpa, bicska, pulcsi, fertőtlenítőszer és pisztoly (a biztonság kedvéért) egy szendvics kíséretében megbújva a hátizsákomban. Kíváncsi voltam és naiv, amikor idejöttem. Nem készültem fel pár dologra...

*David szemszöge*

Chris küldött egy üzenetet, miszerint egy erdő alatti alagútban bolyong Cath után. Mintha pont ott találná meg az örökké szeszélyes lányt. Én már időközben bejártam a város összes kis szegletét. Biztos vagyok benne, hogy ez csak egy tréfa, hogy itt van a közelben. Jelenleg egy sikátorban sétálok, mert mozgolódást láttam a végénél. Már éppen a cél előtt voltam, amikor az alak emberalakot öltött, és rekedt női hangon szólt.
-Örülök, hogy ismét látlak David.

VI.fejezet ~ Andrew kuckója

-Hé! -mondtam ugyanazzal a hangsúllyal.
-Nézd Skytour, meghallotta! -mondta vihogva magának. Aztán a vállán ülő kaméleont. Vettem a lapot, és furcsállva rákérdeztem:
-Ki az, aki a kaméleonjának a Skytour nevet adja? Egyáltalán van értelme?
-Egy varázsló, mint én! Amúgy meg szerinted a 'ketchup' szónak van értelme? Nincs, de eszükbe sem jut keresni az értelmét. Ilyen egyszerű és nagyszerű!
-Aha, oké... Hogy jutok ki innen? -kérdeztem sürgetően, amikor meghallottam az ordibáló elrablóm hangját elég közelről.
-Gyorsan bújtass el! -suttogtam gondolkodás nélkül, mire 'Robin Hood' karon ragadott, és vonszolni kezdett maga után.
-Miért üldöznek? -kérdezte futás közben a segítőm.
-Megszöktem.
-Honnan?
-Elrabolt, én meg elszöktem. -alig bírtam kinyögni e szavakat lihegve.
-Te aztán vonzod a bajt. -mondta vigyorogva.
-Sokan mondták már. -mosolyodtam el.
-Csukd be a szemedet. -megállított magával szemben.
-Miért? -kérdeztem meglepődve.
-Csak csukd be, és kész.
Én, mint a jó kislányok, becsuktam a szemeimet, majd vártam amire kellett. Ekkor a kisember megfogta a fejem búbját apró tenyerével, és elkezdett lenyomni a föld felé. Döbbenten vettem észre, hogy elkezdek süppedni lefelé, utat törve magamnak a földbe. 1-2 percig éreztem eme különös érzést.
-Most már kinyithatod. -mondta kedvesen. Mikor körülnéztem, elakadt a lélegzetem. Egy kedves kis lakást véltem felfedezni faszékekkel és asztallal. Egy kissé rozoga ágyat is találtam befoltozott párnával és takaróval. És ami a legkülönösebb, hogy mindez a föld alatt van!
-Na, hogy tetszik? Nem rossz, mi? -kérdezte vigyorogva. Bizonyára jól szórakozott meglepettségemen.
-Nem rossz? Te most hülyéskedsz?! Ez gyönyörű!
-Ezt ne mondd, ha nem gondolod komolyan! -mondta durcásan, majd leheveredett az ágyára. Gondolom, félreértette a hangsúlyt. Még meg kell szoknia engem... Egyik kedvenc mondásom is ide kapcsolódik: Megszoksz vagy megszöksz.
-De én komolyan így gondolom. -mondtam biztatóan, és leültem az egyik székre. Csak most jutott eszembe valami.
-Hol van Skytour? -kérdeztem megszeppenve.
-A PICSÁBA! Fennhagytam Skytourt! -hirtelen felpattant, és össze-vissza kapkodta a fejét, mire én felnevettem. Mit ne mondjak, jól szórakoztam. Hisz' nem mindennap lát egy őrült "mágust" aki olyan kaméleonokkal beszélget, akiket ottfelejt mindenhol.
-Csukd be a szemed! -utasított.
-Mire jó ez Andrew? -kérdeztem még mindig nevetve. Igen, Andrew a neve.
-Csak csukd be! -utasított újra.
-De...
-CSUKD MÁR BE! -több se kellett, újra becsuktam. Hallottam valami furcsa zajt, ezért körülnéztem. Andrew eltűnt, így felálltam körbenézni. Éppen egy fotót szándékoztam szemügyre venni, de ekkor megint hallottam a zajt. Megfordultam, és ránéztem újonnan szerzett barátomra, aki a hasát fogva vánszorgott. Ömlött belőle a vér. Én apró sikítás kíséretében odafutottam hozzá, és mint aki meg tudja gyógyítani, a hasára raktam a kezemet. Ő ennek következtében felszisszent,  és ellökött magától.
-Hagyj békén! Nem kell a te segítséged! Elboldogulok egyedül is. -mondta barátságtalanul elutasítva segítségemet. Én döbbenten ott álltam véres kézzel, amíg ő lefeküdt az ágyra. Skytour elmenekült az egyik polc tetejére. Most már szó nélkül kutatni kezdtem az elsősegélycsomagért, hátha megtalálom. Tudom, udvariatlanságra vall, de mi mást tehettem volna? Alig volt valami amit találtam.
-Mi okozta a sebet? -kérdeztem dermedten.
-Mit érdekel az téged? -kérdezett vissza flegmán.
-Figyelj, így nem tudok segíteni! -mondtam idegesen.
-Senki nem kérte a segítséged! -szíven ütött ezzel.
Még a szó is a torkomon akadt. Ezt ő is észrevette, és beleegyezően elárulta:
-Lelőttek.
-Ki? -kérdeztem ijedten.
-Egy pasas. Téged akart lelőni gondolom, mert a te nevedet kiáltotta közben. -és igen, beigazolódott a félelmem. Hamarosan megtalál.
-A golyó még benne van a sebbe? -kérdeztem eltűnődve.
-Gondolom igen. -erre én odamentem a "konyhába" és elővettem egy konyhai kést. Egyszer láttam egy filmben, hogy egy ilyennel kanalazták ki a golyót egy nőből. Elég szadista módszer, de remélem beválik. Nem irigylem szerencsétlen Andrewt, mert ővele is ez fog történni. Közelebb mentem hozzá.
-Harapj a párnádba. -mondtam hadarva.
-Mit akarsz? Mármint azzal az izével. -bökött a fejével "szerszámomra".
-Eddig te utasítgattál, megtettem. Bízz bennem, és te is tedd meg. -mondtam sajnálkozva. Amint ráharapott a párnára, akcióba lendültem. Gondolkodás nélkül beleraktam a sebbe a kést, mire verejtékezni kezdett. Ezután megforgattam benne-már ordított-ami következtében valami koppant a hideg talajon. Kiesett a golyó. Végre kiesett. Andrew számára kész kínzás volt. Belecsöpögtettem a sebbe valami bűzlő folyadékot, amit Andrew mondott, majd bekötöztem. Ezután elaludt, én pedig játszottam az eleven Skytourral, majd főztem teát. Mikor ezzel is megvoltam, begyújtottam a kandallóba, és néztem a lobogó lángokat. Egy sóhajtást hallottam, mire odakaptam a fejemet.

V.fejezet ~ A szökés

-Jól van Chris, nagyon vicces, ha ha ha. -mondta sürgetően.
-Nem vicceltem, Dav. -mondtam egy sóhajtás kíséretében.
-HOGY NEM TUDTÁL RÁ VIGYÁZNI TE BAROM?!
-Bocs David, le kell tennem. Megkeresem.

----------------------------------------------------------------------------------------
*Catherine szemszöge*
~Másnap reggel~

Felébredtem, de a szememet nem tudtam kinyitni. Fájt a fejem és a csuklóm, ráadásul az éhség is gyötört. A Nap olyan erősen sütött, hogy csak nagy sokára tudtam kinyitni a szemeimet. Egy teljesen idegen szobában találtam magamat, ahol szanaszét voltak dobálva egy (vagy két) férfi ruhája, na meg az enyém; igen, majdnem teljesen meztelen vagyok, amit nem tudok mire vélni. A lepedő összegyűrve, ruhák szanaszét, koton az ágy mellett, én meg fehérneműt viselek. Rossz gondolataim támadtak. Azt pedig még mindig nem tudtam, hogy hol vagyok. A tegnap estémből az utolsó emlékem a balfasz volt és az itala. Utána képszakadás, és itt ébredek. Tiszta őrület, nem?! Gyorsan magamra húztam a vékony takarót, és úgy csináltam, mint aki alszik. Persze a szememet nyitva hagytam, hogy az árnyékokat lássam. Egy férfi lépett be a szobába, majd felém sétált.
-Szia Drágám, jó volt az éjszaka? Egész biztosan jól érezted magadat! Nagyon jó voltál az ágyban. -mondta, mire kirázott a hideg. Ehhez még mondott undorító, mocskos szavakat, de azt nem írom le. Már éppren fellélegezni készültem, amikor nem szólt többet, de nem tehettem. Lehúzta rólam a takarót, mire alvást színleltem. A fülembe mocskos dolgokat súgott a nemi vágyairól, majd apró puszikat adott a nyakamra. Mondanom sem kell, hogy kirázott a hideg, ahogyan egyre lejjebb vándorolt, gyorsítva a tempón. Éppen a bugyim lerántásával volt elfoglalva, amikor kinyitottam a szememet, hogy keressek egy tárgyat, amivel leüthetem. Mivel jobb nem akadt a közelemben, ezért egy zseblámpával kellett beérnem. Ahogy a tárgy nagy csapódással a fejéhez ért, még az elem is kiesett belőle. A perverz fráter a fejéhez kapva a földre rogyott. Nekem ez éppen elég volt arra, hogy futtában felkapjam a kezembe ruhadarabjaimat, és szélsebesen keressek egy üres szobát, ahová bezárkózhatok. Már majdnem elkapott a hajamnál fogva, de én gyorsabb voltam, és becsaptam az orra előtt a menedékszobám ajtaját. A zárban ott volt a kulcs, amit elfordítottam. Megkönnyebbülten csúsztam a földre az ajtónak háttal. A sokktól pár könnycsepp csordult ki szemeimből, amiket hamar letöröltem. Épeszűen próbáltam gondolkozni, több-kevesebb sikerrel, ami pár megoldható tervet szült. Időközben felöltöztem, és megigazítottam a tükörben szanaszét lógó hajamat. Nem is említettem? Egy földszintes fürdőszoba ajtaját sikerült magamra zárnom. Megmosakodtam, mert próbáltam lemosni a sok mocskot, amit a férfi érintése ragasztott rám. Eközben ő minduntalan csak az ajtót verte és fenyegetőzött. Én, mint aki felbátorodott azon, hogy nem tud megérinteni az elfogóm, időnként visszaszóltam neki. Most se volt máshogy.
-Gyere ki te szajha! Ha egyszer kivánszorogsz onnan, vagy elszöksz, elkaplak, és nagyon meg fogod bánni! -kiabált egyre hangosabban. Elképzeltem a paprikapiros fejét és a nyált köpködő, idétlenül bajszos száját. Ettől a gondolattól elfogott a röhöghetnék. Engedtem, hadd jöjjön ki aminek jönnie kell.
-Te meg min röhögsz? Azonnal gyere ki te kurva! Ha nem jössz, akkor kénytelen leszek betürni hozzád!
-Ez eddig hogy nem jutott eszedbe? -kérdeztem röhögve.
-Na jól van. Te akartad... -mondta ravaszul, majd lépések hangját hallottam. Elment. Tudtam, hogy nem sokáig örülhetek, hogy hamarosan visszatér. Sietnem kellett a szökéssel. Most már féltem. Nagyon. Volt egy nagy ablak a szobában, ami a tervem része volt. Az ötlet csak annyiból állt, hogy kimászok az ablakon, és elfutok. Viszont valószínűleg ismeretlen környezetben találnám magamat, ami az én helyzetemben elég nagy hátrány.
-Na most aztán megfizetsz! -hallottam a hangján, hogy valószínűleg vigyorog. Mulatságosnak tartotta a helyzetet, de nekem cseppet sem volt az. Fogalmam sem volt a kinti hőmérsékletről, az időjárásról, az időről. Azt az egyet mégis tudtam, hogy cselekednem kell. Gyorsan felvettem a vékony kabátomat, ami már néhol-gondolom a ráncigálástól-el volt szakadva. Nem foglalkoztam vele különösképpen, kinyitottam az ablakot, és lassan, óvatosan kiléptem rajta. Amint megéreztem a füves talajt a lábam alatt, futásnak eredtem. Jól sejtettem, teljesen idegen volt a környezet. A háztól alig 100 méterre azonban volt egy erdő. Nem tudom mekkora, de remélem, hogy elég nagy ahhoz, hogy elrejtőzhessek benne. Igen; odafutottam. Még hallottam az erdő széléről a hangos szitkozódást, miszerint észrevette az eltűnésemet. Visszanéztem, de senkit nem láttam, így befutottam a hűvös, nyirkos erdőbe. Csak én voltam ott. Egyedül. Teljesen egyedül. Vagyis csak azt hittem, egészen addig, amíg meg nem hallottam magam mögül a -szerintem- idegennyelvű motyogást. Lassan, ijedten megfordultam, és szembe találtam magam a "lénnyel". Oké, ez gonosz kifejezés. Inkább egy koldus, erdőlakó vagy Robin Hood kicsit eldeformálva. Körülbelül a vállamig ért, kicsit púpos, barna hajú, krumpliorrú, érdes kezű Robin Hood. Szegény elég érdekesen nézett ki, de nem érdekelt.
-Elnézést, hogyan lehet kijutni az erdőből? -kérdeztem bizonytalanul. A válasz értelmetlen motyogás volt.
-Elnézést, tud angolul? -szótagoltam neki fennhangon, mint aki egy szellemi fogyatékossal beszél.
-Ez a liba azt hiszi, hülye vagyok. -mondta felháborodottan magának.

IV.fejezet ~ Bulizzunk!

Ő követte példámat, majd elkezdtünk énekelni, miközben Chris mutatta az utat. A részegségéhez képest egészen visszafogott volt. Mikor megérkeztünk egy zsúfolásig teli diszkóhoz, értelmetlen hezitálás fogott el. Ezt a jelenséget a kezemet fogó srác is észrevette, majd horkantva felnevetett.
-Na mi az Kislány? Beijedtél?
-Egyáltalán nem! -mondtam dacosan, egy gyerekes dobbantás kíséretében.
-Nem hiszek neked -kacsintott.
-Belement valami a szemedbe? -vihogtam el kérdésemet mint egy őrült.
-Te be vagy szívva? -emelte szemöldökét a magasba, mire beráncigáltam a diszkóba. Szerencsére nem kellett fizetni a belépésért, ezért plusz 1pontot adtam Londonnak, magamban.
-Mit adhatok a hölgynek? -tette fel a kérdést hozzám a pultos srác mosolyogva.
-Egy pohár narancslevet kérek. -mondtam visszamosolyogva.
-Ugyan már Cath! Ennél van sokkal jobb is. -mondta, majd belesúgott valamit a srác fülébe, mire az elment.
-Mit mondtál neki? -kérdeztem vigyorogva.
-Csak megnéztem, hogy vajon mennyire fülzsíros. -mondta elgondolkozva, teljesen komolyan.
-Mondd, hogyan csinálod? -kérdeztem szemöldök felhúzva.
-Hát tudod, csak annyi a dolgod, hogy odahajolsz hozzá... -mondta, miközben az ujján számolgatta a lépéseket.
-Nem arra gondoltam! -csaptam nagyot a fejemre. Túl nagyot... Áúú!
-Hát akkor? -kérdezte dülöngélve a bárszéken. Kíváncsi voltam, mikor borul fel...
-Azt, hogy mikor hülyeségeket mondasz, nem neveted el magad.
-Majd egyszer megtanítalak rá. -már megint az a hülye kacsintás...
-Taníts Mester! -összetettem kezeimet, majd meghajoltam előtte. Tisztára mint egy szerzetes... Aztán elnevettem magamat amolyan röfögősen. Rossz szokásaim egyike... Aztán körülnéztem a tömegen, mert valami csattanós hangot hallottam. A táncoló emberek semmi érdekeset nem produkáltak, így visszafordítottam  magam  bárszékkel együtt, majd a következő látvány fogadott: Chris lent fekszik a földön a törött székével, miközben a hátsófelét simogatta fájdalmában.
-Chris, te meg mi a francot...?
-Túl nagyot billentettem magamon, és leestem.
-De a szék... -mutattam a törött, műanyag darabkákra.
-Úgy tűnik, túl nehéz vagyok. -mondta eltűnődve, majd felnevetett. -Ja...
-Majd holnaptól fogyózni fogsz. -nevettem most már vele együtt.
-Azt ki fogod fizetni te barom! Megértetted? -kérdezte egy srác, aki számomra cseppet sem szimpatikus. Nem is tudom mért...
-Takarodj már innen, ki a franc hívott ide? -mordultam fel idegesen, mert az agyvizem már az egekben kószált.
-Elnézést hölgyem, maga ebbe ne keveredjen bele. A dolgok, amikbe most beleszólt, nem magára tartoznak. -mondta édes-mázosan, amitől kirázott a hideg. Nem éppen egy udvarias embernek néz ki. Inkább mint aki prostituáltakkal kereskedik.
-Igenis rám tartozik! Ő itt a barátom, aki mellesleg részeg! -már egyre több ember nézte az általunk okozott felfordulást.
-Oh, szóval a TE barátod? -kérdezte a rám utaló szót kiemelve. Örültem, hogy legalább nem 'Magácska' vagy 'Hölgyem' vagyok.
-Nem járok vele! -kiáltottam dacosan Chris felé mutatva, amitől mindenki "úúúú"-zni kezdett. Gyorsan megértettem a helyzetet, és ijedten lekaptam a karomat, de késő volt; Christ sikerült mélységesen megbántanom.
-Chris, én... -kezdtem bele, de meg sem hallgatva felállt.
-Felejts el. -ez volt az utolsó mondata, amit aznap hallottam tőle, majd otthagyott. Én durcásan leültem a nagyképű pasitól legmesszebb lévő helyre, és néztem a boldogan táncoló embereket.
-Ne haragudj az előbbiért. Meghívnálak egy italra, tessék. -jött oda hozzám kedveskedve, majd lerakta az alkohollal teli poharat az asztalra. Ha ránézek, egyből elfog az émelygés. Irtózom a piáktól, mert apám is alkoholista volt. Rossz érzés kerülgetett, ahányszor meghívnak.
-Nem iszom alkoholt. -jelentettem ki határozottan, és szavaimat nyomatékosítva elfordítottam a fejemet.
-Kérlek... Utána elmegyek, ígérem! -na ez már jó indok lett az ivásra. Minél hamarabb megiszom, annál hamarabb eltűnik ez a paraszt.
-Ez az utolsó... -mondtam beleegyezően, majd egyszerre megittam az összeset. Már éppen el akartam küldeni ezt a palimadarat, amikor hirtelen se kép, se hang, elsötétült minden; elájultam.

---------------------------------------------------------------------------------

 *Chris szemszöge*

Már vagy 30perce itt kóválygok a hidegben. A bűntudatom egyre nagyobb lesz Cath miatt. Miért hagytam ott? Haza se fog találni. Ekkora parasztot, mint én! Pedig soha nem tettem volna ezt vele... De pedig ez történt.! A lábam automatikusan visszavitt a diszkóhoz, de amit ott láttam, az sokkolt. Az a barom éppen egy sötét autóba tuszkolta be a lányt, aki miatt visszajöttem.
-Állj meg te szemét! -kiáltottam neki fogcsikorgatva. Ő rám nézett, majd sietve becsukta  az ájult Cath után az ajtót. Ledermedtem. Az autó elhajtott, én pedig sokkot kaptam. Ott állhattam kb. 2percet, mire csörgött a telefonom. Megnéztem, hogy ki hív; David.
-A picsába... -dörmögtem az orrom alatt, majd felvettem.
-NEM ÉREM EL CATHERINET! VELED VAN?! -kiabált.
-Most már nincs. -válaszoltam lehajtott fejjel.
-Ezt hogy érted? -kérdezte fenyegetően.
-Elrabolták. -e szó kimondása után megszámolhatatlan mennyiségű könnycsepp csordult végig sápadtan hófehér arcomon. Az én hibám...

III.fejezet ~ Mi történt?

-Mi a baj Cath? -szegezte nekem a kérdést zavarodottan.
-Na jó skacok, én léptem. -mondta hirtelen Chris, és felállt.
-Nem mész sehová. Teljesen részeg vagy, nem hagylak elmenni Tesó. -mondta határozottan Dav, és a mellette álló srác vállára tette a kezét, amitől az megtántorodott.
-Hagyj békén, tudok magamra vigyázni. Inkább foglalkozz a barátnőddel. -mondta Chris undok vigyorral a képén, majd utat törve magának elcsörtetett az ajtóhoz. A csapódás hallatán előjött belőlem a lelkiismeret; miattam csinálta/csinálja.
-Ez meg mi a franc volt, Cath? -kérdezte bosszúsan megint nekem szegezve az idegesítő kérdéseit.
-Honnan tudjam? Én csak most jöttem. -mondtam idegesen, majd én is elhagytam a konyhát. Felrohantam az emeletre, kikaptam a bőröndömből egy vékonyabb kabátot-melegebb utcai öltözéket nem hoztam-és lerohantam az emeletre. Majdnem sikerült észrevétlenül elhagyni a házat, de David befurakodott elém.
-Hová mész?
-Közöd? -kérdeztem flegmán, de nem adott neki nagyobb jelentőséget.
-Még egyszer megkérdem; hová mész? -kérdezte egyre türelmetlenebbül, majd nem is válaszolva kérdésére, kitrappoltam a házból. Még hallottam a hideg utcáról, hogy utánam üvöltött valamit, de hogy mit, azt nem tudom. Fogalmam sem volt róla, hogy hol vannak a szórakozóhelyek, a boltok, meg az egyéb ilyen létfontosságú épületek, de muszáj volt keresnem valamit. Nem voltam már sem szomorú, sem dühös. Csakis csalódott, de azt sem tudom miért. Legszívesebben Chris után mennék, de valószínűleg részegen táncol egy diszkóban. Senkim sincsen itt Londonba, akit ismernék. A fákkal nem tudok beszélni, úgyhogy rábasztam...
-Chris... Chris! CHRIS! HOL VAGY CHRIS?! -nem tudom miért, de egyre növekvő hangerővel kezdtem szólítgatni végső kétségbeesésemben. Végül körülnéztem, hátha felbukkan, de sajnos csalódnom kellett. Végül elhatároztam magam-kemény 10perc után,-hogy ha törik, ha szakad, én bizony elmegyek bulizni. A baj ezzel csak annyi volt,-mint már említettem-lenge ruha volt rajtam. Elkezdtem futni az általam kiválasztott útvonalon, majd végül belebotlottam egy előttem battyogó srácba.
-Ah picshába, mih ah...a frahahancohot csihináhálsz te őhőrű't? -kérdezte a mégjobban lerészegedett Chris.
-Chris! De jó hogy itt vagy! -mondtam vidáman, majd megöleltem. De valami eléggé megbökött, mire én szemöldök felhúzva hátráltam tőle.
-Add ide azt az üveget. -mondtam halkan, de fenyegetően.
-Nem. -mondta eléggé nagy vigyorra húzva száját.
-Add ide azt a retkes üveget!
-Minek? -kérdezte könnyedén.
-Te abból többet nem iszol! -mondtam úgy, mint egy anya a fiának. Erre egyre incselkedősebb hangnemet ütött meg.
-Mert ha igen?
-Ne akard tudni.
-Alkudozunk? -kérdezte sompolyogva.
-Mit akarsz? -kérdeztem, miközben a fejemmel böktem felé.
-Téged.
-Arra várhatsz. -mondtam, majd könnyedén kikaptam kezéből az üveget.
-Hé! -mondta, mire kidobtam a kukába a még folyadékban telített tárgyat.
-Bocs Chris, a te érdekedben teszem. -mondtam a siránkozó srácnak, aki "gyászolta" a piáját.
-Mutass egy jó szórakozóhelyet. -böktem ki végül a kérésemet.
-Mi? -kérdezte csillogó szemeivel. -Te bulizni akarsz? Velem?
-Miért ne? -mondtam nevetve, majd megfogva kezét elkezdtem szökdécselni az úton. Ő követte példámat, majd elkezdtünk énekelni, miközben Chris mutatta az utat...

U.I.: Bocsánat e rémesen rossz fejezetért. Lehet gyorsan történnek a dolgok, lehet van benne szóismétlés, de most ennyire futotta. Bye!^^

II.fejezet ~ Váratlan fordulat

Míg vártam David-re, a dermesztően hideg szél vörösre fújta arcomat, hajam pedig csak repkedett ide-oda. Elég lenge ruhában voltam, mert ahonnan én jövök, nem ilyesfajta időjárási körülmények uralkodtak. Ott meleg volt, és a napsütés beragyogta a legszomorúbb ember napját is. Most, hogy itt állok, eszembe jutott a régi életem. Félre ne értse senki, egyáltalán nem hiányzik. Utálom a múltamat. A sok rossz, amit elkövettek ellenem, és amit én is elkövettem. Egyszer-kétszer megütöttem pár lányt, amire nem vagyok büszke, és ők az életemmel szekáltak. Már éppen megfagyni készültem, amikor megállt kicsit messzebb egy fekete Audi r8, és kiszállt belőle a várva várt fiú. Ahogy felém lépkedett zavart tekintettel, észrevettem, hogy bizony ő is ki van pirulva. Csak hogy ő kettőnk közül a szégyenlősségtől. Gyorsan felkapta a bőröndömet, majd elindultunk a kocsija felé. Útközben megfogta a kezemet, de amolyan összekulcsulósan, mint a párok. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, annyira meglepett e mozdulatával. Amilyen hirtelen megtörtént, olyan hirtelen el is múlt. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem, míg David előrébb ment. Ennyire aranyosnak még nem ismertem meg, viszont lehet félreérti a dolgokat. Nincs hol aludnom, ezért megyek hozzá. Meg őt ismerem is, ha nem is régóta. Nem azért, mert együtt lennék vele. De mégis. Mikor puha kezeivel megérintette szétfagyott ujjaimat, az egy varázsütésre felolvadt, akár a szívem. Megtartottam egy határvonalat kettőnk között a repülőn, de mintha most feloldotta volna. Hirtelen megbíztam benne. Bármit elmondhatok neki, az érzéseim szerint. Időközben a kocsijánál állva várt, miközben a tarkóját simogatta zavarában. Látszólag úgy érezte, hogy szabadkoznia kéne. Ezt nem vártam tőle, ezért gyorsan beültem az anyósülésre, majd ő is a vezetőülésre. A házához vezető út hosszú volt, és így tudtam gondolkozni.
-Ne haragudj, csak...
-Ne szabadkozz, kérlek. Nincsen semmi baj, oké? -kérdeztem biztató mosolyt villantva tengerkék szemeibe. Mintha ettől megnyugodott volna, mert most ő is elvigyorodott. Ezután faviccekkel próbált elkápráztatni, amik elég bénák voltak, de a próbálkozását nagyra értékeltem. Ezután már csak egy kis idő, és meg is érkeztünk a házához. Kívülről semmi extra, de belülről isteni!
-Cső Dav, meg is jöttél? -kérdezte a hirtelen előbukkant vagány srác.
-Helló Chris. Ő itt Catherine. Velünk fog lakni egy darabig.
-Szia Cath. Hívhatlak Cath-nek? Én Christian vagyok, de hívj csak Chris-nek.
-Oké Chris, hívj csak Cath-nek. -nevettem el magam a hosszú bemutatkozáson. -És te Dav vagy akkor? -kérdeztem a lefagyott David-től.
-Mi? Ja... Hát igen. -mondta, majd zavartan elment a környékünkről.
-Huhh, ez fura volt. Mit tettél vele az úton? -kérdezte nevetve Chris.
-Semmit. Szerintem legalábbis. De hova ment?
-A nappaliba. -mondta, majd ő is elindult. Mentem utána nézelődve. Ismerkedtem a sok gyönyörű festett tájképekkel a falon, az állatos szobrokkal a szekrényeken. Nagyon tetszett az effajta berendezési stílus. Otthonosnak és kedvesnek találtam. Elfogadtam, és mintha ő is elfogadott volna engem. Mikor Chris-szel beértünk az óriási nappaliba, David-et a kanapén találtuk a gondolataiba merülve. Észre se vette, hogy leültem mellé.
-Sajnálom Cath... Elfelejtettem, hogy Chris már lefoglalta a kanapét. Bármily hihetetlen, de nincs vendégszoba. Így a föld marad, meg az ágyam, de hozzám úgyse merészkedsz be, szóval...
-Megoldjuk, oké? Ha kell, az ágyadba bújok, ahogyan a telefonba említetted. -mondtam nevetve, majd megfogtam remegő, hideg kezeit. Mikor megérintettem, mintha megnyugodott volna, mert még el is mosolyodott.
-Rendben. Nyugi, nem nyúlok hozzád. Nem vagyok azért olyan... Perverz.
-Azt remélem is. -mondtam, majd mindketten felnevettünk. Chris komor képpel nézett ránk, majd elment.
-Neki meg mi baja? -kérdeztem aggodalmasan.
-Nem tudom. De a konyhába remélem megtalálja, amiért ment. -mondta vigyorogva. Majd hirtelen felállt, és még mindig fogva kezemet, felvitt az emeletre. Bevezetett a szobájába, majd letette a bőröndömet.
-Hát ez lenne a szobám. -mondta büszkén, nem is alaptalanul. Talán sötétkék, de lehet hogy fekete a fal, melyet ezüst csíkminták tarkítanak. A falon egy helyes profi autóversenyző képei lógnak, amelyen David kocsiját véltem felfedezni.
-A te autóddal versenyzett? -kérdeztem elképedve.
-Kicsoda? -a hangjában szórakozottságot hallottam.
-Hát az az isteni csávó, ott a képeken! -böktem a fejemmel az egyik legjobb képre, miközben kínosan nevettem.
-Jól érzed magad? -már végkép nagyon jól szórakozott. -Nézd meg jobban a képet. -mondta biztatóan, majd kezemet megfogva odavitt a képhez. Amit ott láttam... Hát mit ne mondjak, belepirultam a dolgokba. Zakatolni kezdett a szívem, és hirtelen megtalált a felismerés: David van a képen.
-Szerinted jól nézek ki? -kérdezte kíváncsiskodva.
-Autóversenyző vagy? -bukott ki belőlem a kérdés.
-Igen. Most pedig te felelj. -mondta, majd szembefordított magával. Alig volt köztünk 1méter, és én féltem.
-Szerintem... Figyelj, én nem...
-Csak válaszolj, nem lesz semmi belőle. -mondta édes mosolyát rám villantva.
-Igen.
-Örülök. -mondta komolyan, majd édesen, hosszan megcsókolt. Nem tudom miért, de nem ellenkeztem. Jól esett az efféle gondoskodás? Esetleg csak ellágyultam így hirtelen? Vagy netalántán beleszerettem? Tényleg nem tudom. Alig 1perc után elváltak ajkaink, és zavart tekintettel egymásra néztünk. Valahogy nem tudtam a szemébe nézni, ezért lefutottam a földszintre, egyenesen be a konyhába. Azt hittem egyedül leszek, de ott már volt valaki; Chris.
-Helló. Hát te mit csinálsz itt? -kérdeztem lesütött szemekkel, miközben leültem az egyik székre.
-Jól szórakoztatok? -kérdezte sértődötten, majd rám nézett. Eddig észre se vettem az alkoholos üveget a kezében, amiből a folyadékot már majdhogynem teljesen kiitta.  Rémülten néztem sötét szemeibe, amiben már nem véltem felfedezni az értelmiségét.
-Jól érzed magad? -kérdeztem suttogva, mire csak felhorkant.
-JÓL SZÓRAKOZTATOK RAJTAM?! JÓL KINEVETTETEK? "MILYEN IDIÓTA SRÁC!" VAGY ESETLEG NEM EZT MONDTÁTOK? "RÚGJUK KI A HÁZBÓL!" NEM? EZ AZTÁN JÓ MEGOLDÁS, TÉNYLEG! -tiszta tüdejéből üvöltött, és én nem értettem a problémáját. -Tetszel nekem Cath. -mondta suttogva, majd kezeibe temette arcát. Részeg, ezt már korábban is megállapítottam rajta. E szavak hallatán a könnyeknek versenyezni támadt kedvük az arcomon. Léptek zaját hallottam, majd megjelent a konyhaajtóban David.
-Minden okés, srácok? -kérdezte vigyorogva, majd észrevette a pozíciónkat.
-Mi a baj, Cath? -szegezte nekem a kérdést zavarodottan.

I. fejezet ~ A kezdetek

-Biztos benne?
-Egész biztos. -mondtam határozottan az előttem ülő őszes hajú, komor képű nőnek.
-Akkor elmehet, ha úgy gondolja. -mondta ki a végszót a pszichológusom. Sietős léptekkel hagytam el az épületet, majd az utcán végigsétálva elmerengtem keserű életemen. Hirtelen fagyos borzongás lett úrrá rajtam, amitől megborzongtam. Éppen átmentem volna az egyik legforgalmasabb útkereszteződésen, amikor nekem jött valaki. Belémbotlott régi ismerősöm, David. Ámulattal és ijedséggel vegyes érzelmek törtek rám.
-Catherine, hát te? -kérdezte felhúzott szemöldökkel az előttem álló barna hajú srác. -Már vagy 1000éve nem láttalak!
-Pontosabban 5, de sebaj. -mondtam unottan, majd mentem volna tovább.
-Nincs túl jó időérzékem. -mondta humorosra véve a figurát, de belőlem még csak egy kis halovány mosolyt sem tudott kicsalni. Szó nélkül faképnél hagytam, és hazaviharzottam. Az anyám elhagyott mikor 5éves voltam, az apám meghalt az alkoholizmusban. Persze előtte még megölte a szomszéd srácot, aki elhívott engem randizni. Így most egyedül lakok. Időközben már haza is értem. A cipőmet le sem véve rohantam fel az emeletre. Gyorsan összeszedtem pár ruhadarabomat és egyéb szükséges dolgaimat, majd elindultam a buszhoz, ami kivisz a reptérre. Nem is említettem? Catherine Johnson vagyok, 19éves. Éppen Londonba készülök, mert itt már nem bírom tovább. Mikor a jármű megállt, elsiettem a mindjárt induló repülőgép felé, hogy még idejében felszállhassak. 2.osztályra szólt a jegyem, így kissé fura, bűzlő alakokhoz kerültem, akiktől az émelygés fogott el. Csak egyetlen szabad hely volt, ahova leülhettem így tettem egy kísérletet. Mikor közelebb mentem, édesen finom illatot éreztem, valószínűleg a srácból sugárzott. Megörültem, hogy nem kell kipusztuljak a bűztől.
-Elnézést! Szabad ez a hely? -kérdeztem bizonytalanul a napszemüveges sráctól.
-Gyere csak Cath.
-Ismerjük egy... -kezdtem bele, mire felfedeztem David örömteli arcát, amint levette a szemét takaró tárgyat.
-Nem könnyű megszabadulni tőlem, nem tudtad? -kérdezte azzal a csodálatos mosolyával, ami annyira hiányzott. Még a gimiben egy osztályba jártunk, de mikor kiderült, hogy pszichológushoz járok a szüleim miatt, mindenki kiutált. Ezután hamar átiratkoztam másik suliba, így nem tartottam vele a kapcsolatot. A 2órás repülőút alatt hosszadalmasan elbeszélgettünk. Olyan megértő volt és kedves, mintha mindennap beszélnénk egymással. A végén még nekem is jókedvem lett; biztos David fertőző vigyorától. A hangosbemondóban hallottuk, hogy nemsokára leszállás. A pillanat kb. 5perc múlva érkezett el. Mi nevetgélve leszálltunk.
-Mikor találkozunk még? -kérdezte David még mindig felhőtlen jókedvvel.
-Nem tudom. -húztam el a számat, mert eszembe sem jutott ezidáig, hogy elválnak útjaink.
-Tessék, itt a számom. Hívj fel ha bármi van, okés? Na szia! -mondta két puszival elköszönve, közben egy papírcetlit nyomott a kezembe. Ettől rózsaszín színű lett az arcom; teljesen elpirultam. Amint eltűnt a látókörömből, elindultam a legközelebbi hotelhoz a kis bőröndömmel. Alig láttam az utat az éjszakai sötéttől és a szakadó hótól. Mikor megérkeztem nagy sokára a King's Hotel bejáratához, egyből észrevettem a csicsás növényeket az ajtó mellett. Beléptem az ötcsillagos épületbe, ahol szembe kerültem a morcos képű huszonéves csajjal. Kicsit elvitatkoztam vele...
-Mégis miért teszi ezt? Annak az embernek is adott egy szobát, meg egy nőnek is, pedig én voltam itt előbb! Azt mondta, beteltek!
-Nem tudom, ki vagy te, hogy kérdőre vond a munkámat! Ilyen senkiházi kéményseprőket nem fogadunk itt! Nem szívesen látjuk itt a te fajtádat! Ajánlom figyelmedbe az utcát!
-Hogy maga mekkora egy... Kösz a semmit! -mondtam, majd kiszáguldottam az utcára. Belül zokogtam, de a szememből egy árva könny sem jött. Az érzelmeim elterelték a figyelmemet az időjárásról. Fogalmam sem volt, hogy most mit tegyek. Se szállásom, se egy ép gondolatom. Végül eszembe jutott a kis cetli a bal hátsó farzsebembe, amiről tárcsázni kezdtem a majdhogynem kiolvashatatlan számot. Sokáig csörgött, azt hittem nem is veszi már fel senki. Csalódottan le akartam tenni a telefont, mikor megszólalt egy bizonytalan férfihang.
-Halló?
-Szia David. Nem rég váltak el útjaink, de megkérhetnélek valamire? -hadartam el gyorsan.
-Persze, ne kertelj. -esett kétségbe a vonal túlsó végén. Biztos azt hitte, valami eget rázó baj van. Nem sokkal tévedett...
-Aludhatnék nálad?
*2perc néma csend*
-Hogy mi? -nevette el magát.
-Jól hallottad. Aludhatnék nálad? -kezdtem megbánni, hogy egyáltalán felhívtam.
-Ez hihetetlen, Cath. Vagy 3órája még a repülőn ismerkedtünk egymással, most meg már az ágyamba feküdnél? Ez szokás volt, ahonnan jössz? -még mindig humorosra vette a figurát, amihez most semmi kedvem nem volt.
-Nem a te ágyadba! Gondolom csak van vendégágyad, vagy kanapéd... Nem?! A hotelnél a csaj jóformán kidobott.
-Most jöttél, és már civakodsz a portásokkal? -nevetett még mindig a sorsomon.
-Ja. Akkor? Tudnék nálad szállásolni egy kis ideig? -már éppen elvesztettem a reményt, mikor egy sóhaj kíséretében válaszolt.
-Várj meg, máris ott leszek.
-Köszönöm. -megkönnyebbülten felsóhajtottam, majd letettem a telefont.