Míg vártam David-re, a dermesztően hideg szél vörösre fújta arcomat,
hajam pedig csak repkedett ide-oda. Elég lenge ruhában voltam, mert
ahonnan én jövök, nem ilyesfajta időjárási körülmények uralkodtak. Ott
meleg volt, és a napsütés beragyogta a legszomorúbb ember napját is.
Most, hogy itt állok, eszembe jutott a régi életem. Félre ne értse
senki, egyáltalán nem hiányzik. Utálom a múltamat. A sok rossz, amit
elkövettek ellenem, és amit én is elkövettem. Egyszer-kétszer megütöttem pár lányt, amire nem vagyok büszke, és ők az életemmel szekáltak. Már éppen megfagyni
készültem, amikor megállt kicsit messzebb egy fekete Audi r8, és
kiszállt belőle a várva várt fiú. Ahogy felém lépkedett zavart
tekintettel, észrevettem, hogy bizony ő is ki van pirulva. Csak hogy ő
kettőnk közül a szégyenlősségtől. Gyorsan felkapta a bőröndömet, majd
elindultunk a kocsija felé. Útközben megfogta a kezemet, de amolyan
összekulcsulósan, mint a párok. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam,
annyira meglepett e mozdulatával. Amilyen hirtelen megtörtént, olyan
hirtelen el is múlt. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem, míg David
előrébb ment. Ennyire aranyosnak még nem ismertem meg, viszont lehet
félreérti a dolgokat. Nincs hol aludnom, ezért megyek hozzá. Meg őt
ismerem is, ha nem is régóta. Nem azért, mert együtt lennék vele. De
mégis. Mikor puha kezeivel megérintette szétfagyott ujjaimat, az egy
varázsütésre felolvadt, akár a szívem. Megtartottam egy határvonalat
kettőnk között a repülőn, de mintha most feloldotta volna. Hirtelen
megbíztam benne. Bármit elmondhatok neki, az érzéseim szerint. Időközben
a kocsijánál állva várt, miközben a tarkóját simogatta zavarában.
Látszólag úgy érezte, hogy szabadkoznia kéne. Ezt nem vártam tőle, ezért
gyorsan beültem az anyósülésre, majd ő is a vezetőülésre. A házához
vezető út hosszú volt, és így tudtam gondolkozni.
-Ne haragudj, csak...
-Ne
szabadkozz, kérlek. Nincsen semmi baj, oké? -kérdeztem biztató mosolyt
villantva tengerkék szemeibe. Mintha ettől megnyugodott volna, mert most
ő is elvigyorodott. Ezután faviccekkel próbált elkápráztatni, amik elég
bénák voltak, de a próbálkozását nagyra értékeltem. Ezután már csak egy
kis idő, és meg is érkeztünk a házához. Kívülről semmi extra, de
belülről isteni!
-Cső Dav, meg is jöttél? -kérdezte a hirtelen előbukkant vagány srác.
-Helló Chris. Ő itt Catherine. Velünk fog lakni egy darabig.
-Szia Cath. Hívhatlak Cath-nek? Én Christian vagyok, de hívj csak Chris-nek.
-Oké
Chris, hívj csak Cath-nek. -nevettem el magam a hosszú bemutatkozáson.
-És te Dav vagy akkor? -kérdeztem a lefagyott David-től.
-Mi? Ja... Hát igen. -mondta, majd zavartan elment a környékünkről.
-Huhh, ez fura volt. Mit tettél vele az úton? -kérdezte nevetve Chris.
-Semmit. Szerintem legalábbis. De hova ment?
-A
nappaliba. -mondta, majd ő is elindult. Mentem utána nézelődve.
Ismerkedtem a sok gyönyörű festett tájképekkel a falon, az állatos
szobrokkal a szekrényeken. Nagyon tetszett az effajta berendezési
stílus. Otthonosnak és kedvesnek találtam. Elfogadtam, és mintha ő is
elfogadott volna engem. Mikor Chris-szel beértünk az óriási nappaliba,
David-et a kanapén találtuk a gondolataiba merülve. Észre se vette, hogy
leültem mellé.
-Sajnálom Cath... Elfelejtettem, hogy Chris már
lefoglalta a kanapét. Bármily hihetetlen, de nincs vendégszoba. Így a
föld marad, meg az ágyam, de hozzám úgyse merészkedsz be, szóval...
-Megoldjuk,
oké? Ha kell, az ágyadba bújok, ahogyan a telefonba említetted.
-mondtam nevetve, majd megfogtam remegő, hideg kezeit. Mikor megérintettem,
mintha megnyugodott volna, mert még el is mosolyodott.
-Rendben. Nyugi, nem nyúlok hozzád. Nem vagyok azért olyan... Perverz.
-Azt remélem is. -mondtam, majd mindketten felnevettünk. Chris komor képpel nézett ránk, majd elment.
-Neki meg mi baja? -kérdeztem aggodalmasan.
-Nem
tudom. De a konyhába remélem megtalálja, amiért ment. -mondta
vigyorogva. Majd hirtelen felállt, és még mindig fogva kezemet, felvitt
az emeletre. Bevezetett a szobájába, majd letette a bőröndömet.
-Hát
ez lenne a szobám. -mondta büszkén, nem is alaptalanul. Talán sötétkék,
de lehet hogy fekete a fal, melyet ezüst csíkminták tarkítanak. A falon
egy helyes profi autóversenyző képei lógnak, amelyen David kocsiját
véltem felfedezni.
-A te autóddal versenyzett? -kérdeztem elképedve.
-Kicsoda? -a hangjában szórakozottságot hallottam.
-Hát az az isteni csávó, ott a képeken! -böktem a fejemmel az egyik legjobb képre, miközben kínosan nevettem.
-Jól
érzed magad? -már végkép nagyon jól szórakozott. -Nézd meg jobban a
képet. -mondta biztatóan, majd kezemet megfogva odavitt a képhez. Amit
ott láttam... Hát mit ne mondjak, belepirultam a dolgokba. Zakatolni
kezdett a szívem, és hirtelen megtalált a felismerés: David van a képen.
-Szerinted jól nézek ki? -kérdezte kíváncsiskodva.
-Autóversenyző vagy? -bukott ki belőlem a kérdés.
-Igen. Most pedig te felelj. -mondta, majd szembefordított magával. Alig volt köztünk 1méter, és én féltem.
-Szerintem... Figyelj, én nem...
-Csak válaszolj, nem lesz semmi belőle. -mondta édes mosolyát rám villantva.
-Igen.
-Örülök. -mondta komolyan, majd édesen, hosszan megcsókolt. Nem tudom miért, de nem ellenkeztem. Jól esett az efféle gondoskodás? Esetleg csak ellágyultam így hirtelen? Vagy netalántán beleszerettem? Tényleg nem tudom. Alig 1perc után elváltak ajkaink, és zavart tekintettel egymásra néztünk. Valahogy nem tudtam a szemébe nézni, ezért lefutottam a földszintre, egyenesen be a konyhába. Azt hittem egyedül leszek, de ott már volt valaki; Chris.
-Helló. Hát te mit csinálsz itt? -kérdeztem lesütött szemekkel, miközben leültem az egyik székre.
-Jól szórakoztatok? -kérdezte sértődötten, majd rám nézett. Eddig észre se vettem az alkoholos üveget a kezében, amiből a folyadékot már majdhogynem teljesen kiitta. Rémülten néztem sötét szemeibe, amiben már nem véltem felfedezni az értelmiségét.
-Jól érzed magad? -kérdeztem suttogva, mire csak felhorkant.
-JÓL SZÓRAKOZTATOK RAJTAM?! JÓL KINEVETTETEK? "MILYEN IDIÓTA SRÁC!" VAGY ESETLEG NEM EZT MONDTÁTOK? "RÚGJUK KI A HÁZBÓL!" NEM? EZ AZTÁN JÓ MEGOLDÁS, TÉNYLEG! -tiszta tüdejéből üvöltött, és én nem értettem a problémáját. -Tetszel nekem Cath. -mondta suttogva, majd kezeibe temette arcát. Részeg, ezt már korábban is megállapítottam rajta. E szavak hallatán a könnyeknek versenyezni támadt kedvük az arcomon. Léptek zaját hallottam, majd megjelent a konyhaajtóban David.
-Minden okés, srácok? -kérdezte vigyorogva, majd észrevette a pozíciónkat.
-Mi a baj, Cath? -szegezte nekem a kérdést zavarodottan.
