-Jól van Chris, nagyon vicces, ha ha ha. -mondta sürgetően.
-Nem vicceltem, Dav. -mondtam egy sóhajtás kíséretében.
-HOGY NEM TUDTÁL RÁ VIGYÁZNI TE BAROM?!
-Bocs David, le kell tennem. Megkeresem.
----------------------------------------------------------------------------------------
*Catherine szemszöge*
~Másnap reggel~
Felébredtem, de a szememet nem tudtam kinyitni. Fájt a fejem és a csuklóm, ráadásul az éhség is gyötört. A Nap olyan erősen sütött, hogy csak nagy sokára tudtam kinyitni a szemeimet. Egy teljesen idegen szobában találtam magamat, ahol szanaszét voltak dobálva egy (vagy két) férfi ruhája, na meg az enyém; igen, majdnem teljesen meztelen vagyok, amit nem tudok mire vélni. A lepedő összegyűrve, ruhák szanaszét, koton az ágy mellett, én meg fehérneműt viselek. Rossz gondolataim támadtak. Azt pedig még mindig nem tudtam, hogy hol vagyok. A tegnap estémből az utolsó emlékem a balfasz volt és az itala. Utána képszakadás, és itt ébredek. Tiszta őrület, nem?! Gyorsan magamra húztam a vékony takarót, és úgy csináltam, mint aki alszik. Persze a szememet nyitva hagytam, hogy az árnyékokat lássam. Egy férfi lépett be a szobába, majd felém sétált.
-Szia Drágám, jó volt az éjszaka? Egész biztosan jól érezted magadat! Nagyon jó voltál az ágyban. -mondta, mire kirázott a hideg. Ehhez még mondott undorító, mocskos szavakat, de azt nem írom le. Már éppren fellélegezni készültem, amikor nem szólt többet, de nem tehettem. Lehúzta rólam a takarót, mire alvást színleltem. A fülembe mocskos dolgokat súgott a nemi vágyairól, majd apró puszikat adott a nyakamra. Mondanom sem kell, hogy kirázott a hideg, ahogyan egyre lejjebb vándorolt, gyorsítva a tempón. Éppen a bugyim lerántásával volt elfoglalva, amikor kinyitottam a szememet, hogy keressek egy tárgyat, amivel leüthetem. Mivel jobb nem akadt a közelemben, ezért egy zseblámpával kellett beérnem. Ahogy a tárgy nagy csapódással a fejéhez ért, még az elem is kiesett belőle. A perverz fráter a fejéhez kapva a földre rogyott. Nekem ez éppen elég volt arra, hogy futtában felkapjam a kezembe ruhadarabjaimat, és szélsebesen keressek egy üres szobát, ahová bezárkózhatok. Már majdnem elkapott a hajamnál fogva, de én gyorsabb voltam, és becsaptam az orra előtt a menedékszobám ajtaját. A zárban ott volt a kulcs, amit elfordítottam. Megkönnyebbülten csúsztam a földre az ajtónak háttal. A sokktól pár könnycsepp csordult ki szemeimből, amiket hamar letöröltem. Épeszűen próbáltam gondolkozni, több-kevesebb sikerrel, ami pár megoldható tervet szült. Időközben felöltöztem, és megigazítottam a tükörben szanaszét lógó hajamat. Nem is említettem? Egy földszintes fürdőszoba ajtaját sikerült magamra zárnom. Megmosakodtam, mert próbáltam lemosni a sok mocskot, amit a férfi érintése ragasztott rám. Eközben ő minduntalan csak az ajtót verte és fenyegetőzött. Én, mint aki felbátorodott azon, hogy nem tud megérinteni az elfogóm, időnként visszaszóltam neki. Most se volt máshogy.
-Gyere ki te szajha! Ha egyszer kivánszorogsz onnan, vagy elszöksz, elkaplak, és nagyon meg fogod bánni! -kiabált egyre hangosabban. Elképzeltem a paprikapiros fejét és a nyált köpködő, idétlenül bajszos száját. Ettől a gondolattól elfogott a röhöghetnék. Engedtem, hadd jöjjön ki aminek jönnie kell.
-Te meg min röhögsz? Azonnal gyere ki te kurva! Ha nem jössz, akkor kénytelen leszek betürni hozzád!
-Ez eddig hogy nem jutott eszedbe? -kérdeztem röhögve.
-Na jól van. Te akartad... -mondta ravaszul, majd lépések hangját hallottam. Elment. Tudtam, hogy nem sokáig örülhetek, hogy hamarosan visszatér. Sietnem kellett a szökéssel. Most már féltem. Nagyon. Volt egy nagy ablak a szobában, ami a tervem része volt. Az ötlet csak annyiból állt, hogy kimászok az ablakon, és elfutok. Viszont valószínűleg ismeretlen környezetben találnám magamat, ami az én helyzetemben elég nagy hátrány.
-Na most aztán megfizetsz! -hallottam a hangján, hogy valószínűleg vigyorog. Mulatságosnak tartotta a helyzetet, de nekem cseppet sem volt az. Fogalmam sem volt a kinti hőmérsékletről, az időjárásról, az időről. Azt az egyet mégis tudtam, hogy cselekednem kell. Gyorsan felvettem a vékony kabátomat, ami már néhol-gondolom a ráncigálástól-el volt szakadva. Nem foglalkoztam vele különösképpen, kinyitottam az ablakot, és lassan, óvatosan kiléptem rajta. Amint megéreztem a füves talajt a lábam alatt, futásnak eredtem. Jól sejtettem, teljesen idegen volt a környezet. A háztól alig 100 méterre azonban volt egy erdő. Nem tudom mekkora, de remélem, hogy elég nagy ahhoz, hogy elrejtőzhessek benne. Igen; odafutottam. Még hallottam az erdő széléről a hangos szitkozódást, miszerint észrevette az eltűnésemet. Visszanéztem, de senkit nem láttam, így befutottam a hűvös, nyirkos erdőbe. Csak én voltam ott. Egyedül. Teljesen egyedül. Vagyis csak azt hittem, egészen addig, amíg meg nem hallottam magam mögül a -szerintem- idegennyelvű motyogást. Lassan, ijedten megfordultam, és szembe találtam magam a "lénnyel". Oké, ez gonosz kifejezés. Inkább egy koldus, erdőlakó vagy Robin Hood kicsit eldeformálva. Körülbelül a vállamig ért, kicsit púpos, barna hajú, krumpliorrú, érdes kezű Robin Hood. Szegény elég érdekesen nézett ki, de nem érdekelt.
-Elnézést, hogyan lehet kijutni az erdőből? -kérdeztem bizonytalanul. A válasz értelmetlen motyogás volt.
-Elnézést, tud angolul? -szótagoltam neki fennhangon, mint aki egy szellemi fogyatékossal beszél.
-Ez a liba azt hiszi, hülye vagyok. -mondta felháborodottan magának.
