XI.fejezet ~ Ne haragudj...

 Sziasztok! Bocsi, hogy így eltűntem, és velem együtt az új fejezetek is, de most újra itt vagyok, és hozom a lemaradásomat is!:) Engesztelésképpen hozok 3zenét is.;)

*Chris szemszöge*

Kora reggel a simogató hatást keltő napsütésre ébredtem, miközben odakint a madarak vidám csicsergésbe fogtak. Szép komótosan felültem az ágyamban és felálltam, majd a szobám közepén megtorpantam. Az ablakomon kinézve a húgomat láttam, amint együtt játszadozik Catherine-nel. Furcsa érzés volt a két legfontosabb embert látnom magam előtt, mivel nemrég még szinte kinyírták volna egymást. Pontosabban Trisha Cath-et. Boldogság töltött el, de közben viszolyogtam a gondolattól, hogy újra és újra megbántom őket, akaratom ellenére is. Napok óta nem beszéltem Cath-tel, és úgy néz ki, hogy ő nem bánja. Egyre jobban megszereti őt a családom, aminek nagyon örülök, de közben mégsem. Haza kéne mennünk, a nagyvárosba, ahol vár minket David a nagy házzal, aggodalmaskodva, lazán. A rövidnadrágban és lenge, fehér ingben játszadozó lányok csak csapkodták egymásra a (valószínűleg) hideg vizet. Miközben elnéztem a csillogó, habzó kék "fátylat" kedvem támadt közéjük csatlakozni. Mégsem tettem. Nem volt hozzá merszem, mert bűntudatom volt, de mélységesen. Nem hittem volna, hogy egyszer én, a nagy nőcsábász ennyire foglya leszek egy lánynak, akiért bármit megtennék. Lassan az egyik fiókos szekrényemhez mentem, és elővettem a zenelejátszómat, ami régebbről ottmaradt. Belenéztem a listába, ami csomó rockot és metált tartalmazott. Ideje lassan frissítenem, de azt majd később. Hirtelen kinyílt az ajtóm és belépett rajta a viháncoló Trisha.

-Gyere Chris, menjünk játszani! -mondta széles vigyorral az arcán, majd kinéztem az ablakon. Cath nem volt már a vízben, nem játszadozott. Hirtelen eltűnt, majd felbukkant Trish mellett.

-Menjünk ki Trisha, ne zavarjuk. -mondta halkan Cath, a húgomnak címezve. Mikor az szólásra nyitotta a száját, közbeszóltam.

-Egyáltalán nem zavartok. -mondtam kis megvetéssel a hangomban, mert hát miért is zavarnának. Ők. Pont ők, akiket úgy szeretek. A húgom? Ő? Zavarni?! Még viccnek is rossz. Cath megütközött pillantását nézve szelíden elmosolyodtam. Egy halovány, zavart mosolyt ő is megeresztett felém, de nem mondott semmit. Némán körülöleltem mindkettejük vállát, és lassan kimentünk a szobából. Az étkezőbe vezettem a lányokat, hogy megvendégelhessem őket friss, hideg limonádéval. Ők mosolyogva leültek, míg én kifacsartam pár citrom levét. Már éppen fordultam volna meg a megpakolt tálcával, amikor hirtelen berobbant az energiabomba, Emily.
-Sziasztok, jó reggelt! De szépen süt a nap, nem?! Kimehetnénk játszani egy kicsit, ha nincs ellenetekre... -hadarta el gyorsan, mi meg nagy erőfeszítéssel gondolkoztunk, hogy mit is mondhatott. Majd mikor leállt, és furcsán végigmért mindenkit, akkor rám nézett. Majd a tálcára. És megint rám. -Hozhatnál nekem is egy limonádét, köszi! -mondta virulva, majd lehuppant egy üres székre.
-Miért nem csinálsz magadnak? -kérdeztem felháborodottan, hogy cselédnek tart.
-Nekik is csináltál! Akkor nekem miért nem tudsz? -kérdezte csapkodva, majd mellettem el akart vágtázni a citromfacsaróhoz.
-Csak vicceltem, hugi! Ne legyél pukkancs! -mondtam miközben megöleltem, és nyomtam egy barackot a fejére.
-Na, hagyj már! -tolt el magától nevetve.
-Ülj le! Megcsinálom neked. -mondtam mosolyogva, majd visszairányítottam a megüresedett helyére. 
 -Köszi. -mosolyodott el, majd Cath-ék felé fordult. -Na szóval... Kimegyünk majd sétálni?
-Persze, miért is ne. -nevetett fel Cath és Trisha. Mikor végeztem Emily limonádéjával is, leültem hozzájuk az asztalhoz. Ők vidáman elcsevegtek mindenféléről. A napsütésről, a víz hőmérsékletéről, stb.

*Catherine szemszöge* 

Először kicsit feszengtem ezen a reggelen Chris társasága miatt, de a lányok boldogsága megfertőzött, mintha valami vírus lenne. Hamar oldott lett a hangulat, és mindannyian vidáman beszélgettünk, kivéve Christ, aki csak minket figyelt némán.
-Mi a baj? -kérdeztem halkan, hogy csak ketten hallhassuk a két locsogó lányok között. Ő csak megrázta a fejét, és kinézett az ablakon. Sóhajtva próbáltam bekapcsolódni a beszélgetésbe, mikor mindenki elnémult, és kérdőn fülelték a férfihangot.
-Gyere ide, te ribanc! Hol vagy? -üvöltözött valahol az erdőbe ez az ismerős hang. Chris gyorsan felállt a székről, és dühösen ökölbe szorította a kezét.
-Chris, mi van? -kérdeztem ijedten.
-Mi történik? Ki ez? -kérdezgették ide-oda kapkodva fejüket, egymás után a lányok.
-Cath, kijönnél egy kicsit? -meg sem várva válaszomat kiment a házból.
-Öö.. Perszee.. -mondtam meglepetten, majd utána mentem. Az ajtón kilépve megcsapott a hirtelen jött meleg, és szédülni kezdtem. Bőrömet sütötte a ragyogó napsütés, ahogy érintkeztek. A levegő fülledt volt, egy lágy szellő sem suhant végig a téren. -Miért jöttünk ki?
-Hát tényleg nem érted?! -kérdezte indulatosan, elnyomva a háttérzajként szolgáló, szitkozódó embert.
-Mi-Miiit? -kérdeztem zavartan.
-Ez az a mocsok, aki elvitt téged! -mutatott idegesen a fák felé. Megmerevedett végtagokkal ismertem fel a hangot. Ijedten néztem a velem szemben álló fiúra, aki most, mintha megenyhült volna. -Ne haragudj...
-Miért haragudnék? -kérdeztem közbevágva, mire lehajtott fejjel el akart volna sétálni. Mikor mellém ért, megfogtam a karját, és magam felé fordítottam. -Miért haragudnék? -kérdeztem ismételten.
-Mindenért. -mondta, majd bement az erdőbe.